2016.09.21. A magány ösvényei - Danzón és Fantasia Mexicana a Francia Intézetben

Az ember, öntudatra ébredésével, mely érzés identitásának keresésére, a világban elfoglalt helyének, szerepének megtalálására ösztönzi, elkerülhetetlenül megéli a gyötrő magányosságot. A művész számára ekkor tárul ki igazán a világ, önmaga és mások megismerésére, hisz végig jár minden olyan ösvényt, mely a múlt törekvéseit jelenti, ám, melyeknek segítségével rátérhet arra az útra, mely által az élet; a létezés maga értelmet nyer.

Az egyén, még, ha ennek nincs is tudatában, saját kultúrájának képviselője, szüntelenül kutatja annak ösvényeit; szokásait, hagyományait, történelmét. E csodálatos belső utazás során más népcsoportok kultúrája is újabb utakra csábítja, mégis, legfőbb vágya, hogy meglelje saját, egyedi világának lényegét, utánozhatatlan sejtjeit, belső univerzumának középpontját.

E folytonos művészi útkeresés érvényes a francia impresszionizmus meghatározó zeneszerzője; Debussy munkásságára is. Jól érezhető e törekvés, az „Elsüllyedt katedrális”című prelűdjében, melyet egy ősi angol mítosz inspirált, de a „Bor Kapuja című” szerzeményében is, amit a hispán-arab kultúra ihletett. Mindemellett, hallhatóan hatással volt rá a Távol-keleti zene és a wagneri kromatika egyaránt. Egyértelműen érezhető Liszt hatása M.M. Ponce „Mexikói balladájában”, akárcsak Bartók, Ravel, Sztravinszkij zenei jelenléte Zarándy Ákos műveiben. A fiatal magyar zeneszerző szerint a groteszk, ugyanakkor elragadó mexikói környezet, jelentős tényező volt a különböző zenei karaktereinek megformálásában a „Danzón” és a „Mexikói fantázia hegedűre és zongorára mexikói népdalok alapján” című művei komponálása során. Az argentin Astor Piazzolla Bach, Bartók, Sztravinszkij, Rachmaninov, és Ravel hatása alatt, modern klasszikus zeneként fogalmazta újra a tangót, mint műfajt.

Bár minden új ösvény egy-egy újabb úthoz vezetett, egyetlen utazó sem hagyhatta el a gyökereit. „Minden út egy újabb életérzés; a létezés utánozhatatlanságának gyönyörűsége, mely felemel mindannyiunkat.”

Juan Pablo Bautista Cano